Authors
C. Tóth, Norbert
Topics
Central European and Russian historical studiesHistorical Geopolitical and Social DynamicsHistorical Influence and DiplomacyÁra: 3000 FtMagyar történelmi emlékekÉRTEKEZÉSEK„Jelen kötet egy évforduló-centrikus megemlékezés eredményeit tartalmazza. 2014-ben volt 500 éves – a történetírásban meggyö keresedett szóhasználattal – a Dózsa-féle parasztháború eseményso rozata. Ebből az alkalomból több szakmai megemlékezést, konferenciát rendeztek határon innen és túl. A konferenciák közül hatásában kiemelkedett az, amelyet 2014. november 6–7-én Nyíregyházán, a Jósa András Múzeumban tartottak Szabó Sarolta és C. Tóth Norbert szervezésében. Kötetünk lényegében az itt elhangzott tör ténész-előadások írott változata, de több szempontból is kilóg az ilyenkor szokásos »megemlékező« és a korábbi kutatásokat összegző tanulmánykötetek közül. [...] Ha az olvasó sokat tud 1514-ről, bosz szankodhat is, hiszen bizonyos lehet benne, hogy eddigi biztos tudását cáfolják a következő lapokon. Ugyanakkor örülhet is, együtt azzal, aki eddig keveset tudott Dózsáékról, hiszen megérezheti az új tu dás születésének izgalmát és lendületét. Bátran kimondható tehát, hogy historiográfiai értékű kötetet tart kezében az olvasó.” (Részlet Rácz György Előszavából)S ZTARTALOMElőszó (Rácz GyÖrgy) ......................................................................................... 7 NÓgrády Árpád: „Az elakadt fejlődés” .......................................................... 11 A kilenced-tézis, telekpusztásodás és a falunál előnyösebben adózó mezőváros tétele ..................................................................... 12 Röviden a kilencedről, néhány adat és Nova mezőváros esete .......... 14 A telekpusztásodás új tézise és egy unikális forrás: Vasvár oppidum bérlői 1472-ben ..................................................... 16 A Kanizsaiak urbáriumpárjai – gyarapodó jobbágyság a középkor végén? .............................................................................. 20 C. TÓth Norbert: Az 1514. márciusi országgyűlés. Politikatörténeti események Magyarországon a parasztháború kitöréséig ..................... 31 Eddigi képünk az 1514. április végéig történt eseményekről .............. 32 Mikorra és hová hívták össze az országgyűlést? ................................... 33 Az országgyűlés résztvevői ...................................................................... 38 A márciusi országgyűlés ........................................................................... 54 Utószó .......................................................................................................... 71 Függelék ....................................................................................................... 73 C. TÓth Norbert: Az apátfalvi–nagylaki csata. A keresztes fősereg útja Pesttől Nagylakig ...................................................................................... 81 A keresztes sereg vezetője .................. ....................................................... 83 A keresztesek útvonala ............................................................................. 85 Az apátfalvi átkelés okai ........................................................................... 90 A szemben álló felek létszáma ................................................................. 91 A(z apátfalvi–nagylaki) csata rekonstrukciója ....... ................................ 97 Neumann Tibor: Bulgária – Erdély – Temesvár. Szapolyai János és a parasztháború ..................................................................................... 103 A bulgáriai hadjárat ................................................................................... 105 A keresztesek Erdély kapujában .............................................................. 118 Készülődés az enyedi táborban ................................................................ 126 A szamosfalvi csata .................................................................................... 134 Temesvár felé .............................................................................................. 142 Várad felé .................................................................................................... 145 A történet vége: Lőrinc pap elfogatása és kivégzése ............................ 149 A rekonstrukció rövid foglalata ............................................................... 151 6 Lakatos Bálint: Hírek Magyarországról. Külföldi értesülések 1514-ben a parasztháború eseményeiről ................................................................. 155 A külföldi források csoportosítása .......................................................... 157 Értesülések és események 1514. április–november ............................... 179 A röplapoktól a történetírókig: hírből narratíva .................................... 208 Függelék ...................................................................................................... 213 Varga Szabolcs: Szlavónia 1514-ben .............................................................. 219 A bulla kihirdetése ..................................................................................... 221 A hadjárat célja ........................................................................................... 223 A szlavóniai események ............................................................................ 227 Kitekintés ..................................................................................................... 231 Horváth Richárd: Legendás várak nyomában. Várak a Dózsa-parasztháborúban ............................................................ 235 Egy kis önigazolás ...................................................................................... 235 Törvénycikk a nemesek várairól .............................................................. 238 Várak és ostromaik a kései középkorban ............................................... 239 Várak a parasztháborúban ........................................................................ 243 Várak és uraik a parasztháború idején .................................................... 267 MikÓ Gábor: Az 1514. évi Lukács-napi országgyűlés törvénykönyvének megszületése. A dekrétum eredeti változata ........... 271 Bevezetés ..................................................................................................... 271 Kiadott források .......................................................................................... 275 Egy ismeretlen forrás: az országgyűlési dekrétum eredeti változata ................................................................................. 280 A törvényhozás eseményei az országgyűlés zárultát követően ................................................................................ 289 Függelék ...................................................................................................... 293 MikÓ Gábor: A parasztság költözési jogának szabályozása II. Ulászló király 1514. évi törvénykönyvében. Hamis értelmezések nyomában .... 319 Kutatástörténeti átt ekintés ........................................................................ 321 Az országgyűlés forrásainak tanúsága ................................................... 325 Összegzés .................................................................................................... 331 Péterfi Bence: Az 1515. évi belső-ausztriai parasztháború és magyarországi kapcsolatai ........................................................................ 333 Előzmények és lehetséges okok ............................................................... 337 Kísérletek a katonai konfl iktus elkerülésére .......................................... 343 A belháború elkerülhetetlen ..................................................................... 348 Magyarok a láthatáron? ............................................................................. 353 Függelék ...................................................................................................... 363A jelen munkában a parasztháború kirobbanása előtt i, egészen pontosan az országban 1514 februárjától a pápai keresztes bulla április 9-i, a budai Szent György téren történt kihirdetéséig, illetve a toborzás május 15-i leállításáig történt eseményeket kívánom rekonstruálni. Teszem ezt két okból: egyrészt ez a legkevésbé feltárt időszaka az 1514. évi történéseknek, másrészt pedig az eddig nem ismert, általam feltárt források segítségével az események megle hetősen más megvilágításba kerülnek. Kicsit előreugorva, illetve megelőle gezve a dolgozat eredményeit, elmondható, hogy az eddigi kutatás nem vett e észre, illetve fi gyelembe azokat a forrásokat, amelyek azt bizonyítják, hogy 1514. március második felében országgyűlést tartott ak a Rákos-mezőn. Ennek a ténynek viszont elsődleges jelentősége van abban a kérdésben, hogy hol és mikor zajlott a vita a pápai keresztes bulla kihirdetéséről. Noha az országgyű lésre vonatkozó adatok közül jó néhány régóta nyomtatásban is napvilágot látott , mégis az egyes tanulmányokban, valamint a parasztháborúról szóló monográfi ában1 feltárt történések és az országgyűlés ténye nem kapcsolódtak össze. Ennek okaira itt és most nincsen lehetőségünk kitérni, így elégedjünk meg azzal a sommás megállapítással, hogy a régebbi szakirodalom csak azo kat az összejöveteleket tartott a országgyűlésnek, amelyeknek a végén határo zatokat is írásba (dekrétumba) foglaltak, akár elfogadta azokat az uralkodó, akár nem. E képet azonban az utóbbi évtized kutatásai jelentősen árnyalják.2Az általam vizsgált 1514. márciusi gyűlésnek ilyen, a király által megerő sített cikkelyei külön privilégiumban nem maradtak fenn, ám az ott hozott határozatokból néhányat a feltárt okleveles források alapján rekonstruálni le hetett . (Ezeket a dolgozat végén, a Függelékben közlöm.) A tanulmányomban először az események menetét ismertetem röviden az eddigi szakirodalom,A szerző a Magyar Tudományos Akadémia–Hadtörténeti Intézet és Múzeum–Szegedi Tudományegyetem–Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Magyar Medievisztikai Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársa. A tanulmány elkészítését az OTKA K 100749. számúpályázata támogatt a.1 Barta Gábor–Fekete Nagy Antal: Parasztháború 1514-ben. Bp., 1973. (A monográfi a kisebb hibáiellenére, amelyek elsősorban a forrásfeltárás akkori állapotából, illetve a „kettős” szerzőségbőladódnak, a mai napig a legjobb összefoglaló.)2 Lásd erre bővebben C. Tóth Norbert: Vita a keresztes hadjárat kihirdetéséről. Országgyűlés 1514márciusában. Erdélyi Múzeum 77. (2015) 1. 14–16.32 főleg Barta Gábor és Szűcs Jenő munkái alapján. Ezután az újonnan előkerült adatokat, illetve az azokból levont következtetéseket szembesítem ezekkel, majd részletesen rekonstruálom a vonatkozó időszak eseménytörténetét. Mi előtt azonban rátérnék erre, mindenképpen szót kell ejtenem az 1514. év tava szi eseményeihez vezető útról. Értem ezen egyrészt a kutatás vargabetűit, másrészt a szereplők tényleges útvonalát. Az eddigi irodalom és ezek nyo mán az ismerett erjesztő munkák ugyanis nem tudnak arról, hogy 1514-ben két országgyűlést tartott ak volna Magyarországon. Míg a parasztháború lezá rása után október 18-ra összehívott országgyűlés mindenki előtt ismeretes, s az ott elfogadott és a király által november 19-i kelett el3 megerősített törvény többször, több helyen nyomtatásban is napvilágot látott már.4 Az eleddig is meretlen, valamint az ismert, de feldolgozatlan5 források alapján egyértelmű, hogy az év elején is tartott ak dietát.6 Ezen a pápai bulla kihirdetése mellett valószínűleg több fontos kérdésben, így a törökkel kötendő béke, továbbá ta lán a Moszkvai Nagyfejedelemség és Lengyelország között i konfl iktus ügyé ben is véleményt nyilvánított ak a résztvevők.Eddigi képünk az 1514. április végéig történt eseményekről Bakóc Tamás esztergomi érsek 1513. november 6-án indult el Rómából Ma gyarországra X. Leó pápa július 15-i keresztes hadjáratot hirdető, illetve az annak lebonyolításával őt mint legátusát megbízó, valamint a szeptember 3-i, legátusi jogköre alá tartozó országok felsorolását tartalmazó bulláival. Az ér sek 1514. március elején érkezett meg Esztergomba, ahonnan némi pihenő 3 Vö. a jelen kötetben Mikó Gábor által tanulmányában leírtakkal. 4 Monumenta rusticorum in Hungariam rebellium anno MDXIV. Maiorem partem collegit Anto nius Nagy Fekete. Ediderunt Victor Kenéz et Ladislaus Solymosi atque in volumen redigit Geisa Érszegi. Bp., 1979. (A Magyar Országos Levéltár Kiadványai II. Forráskiadványok 12.) (a továb biakban: Mon. rust.) 247–283., nr. 202., a kiadások felsorolásával. 5 Az országgyűlésre több adat található a velencei követjelentésekben (Marino Sanuto világkró nikájának Magyar-országot illető tudósításai I–II. Közli Wenzel Gusztáv. Magyar Történelmi Tár XIV. [1869] és XXIV. [1877] [a továbbiakban: Sanuto] II. 247., skk.), illetve a parasztháború ok levéltárában kiadott (pl. II. Ulászló király 1514. ápr. 24-i levele: Mon. rust. 64., nr. 21.) okleve lekben. 6 Egészen pontosan arról van szó, hogy az országgyűlés megtartására Hermann Zsuzsanna (Egy pénzügyi tervezettől a Hármaskönyvig. Werbőczi és a parasztháború. Századok 115. [1981] 122.; a tényre Mikó Gábor hívta fel fi gyelmemet, amelyet ezúton is köszönök neki), illetve az ő nyomán Kubinyi András (Ernuszt Zsigmond pécsi püspök rejtélyes halála és hagyatékának sorsa. A magyar igazságszolgáltatás nehézségei a középkor végén. Századok 135. [2001] 305.) már felfi gyeltek, de tanulmányaik témájából következően érdemben nem foglalkoztak vele. – E két munka ellenére a tény sem a kronológiai összefoglalókba, sem a Jagelló-kori törvények új kiadását tartalmazó kötetben az országgyűlések időpontjáról készült listába nem került be. (Vö. Decreta regni mediaevalis Hungariae – The Laws of the Medieval Kingdom of Hungary. 1490–1526. From the manuscript of Ferenc Döry edited and translated by Péter Banyó and Martin Rady with the assistance of János M. Bak. Bp., 2012. [The Laws of Hungary. Series I., Vol. 4.] liv.)beiktatását követően március 23-án, a szokásos tiszteletkörök megtétele után vonult be Budára. Az érsek megérkezésének időpontjára Istvánff y Miklós krónikája szerint királyi tanácsülést hívtak össze. Az ülésen először Bakóc is mertett e a pápai bulla tartalmát, de egyútt al azt is elmondta, hogy pénzre Rómától, katonákra pedig az európai uralkodóktól nem számíthatnak, sőt az ország pénzügyi helyzete sem engedi meg nagyobb sereg felállítását. Ennek ellenére mégis a hadjárat megindítása mellett érvelt, mondván: a pápa által biztosított kegy miatt sok önkéntes fog jelentkezni a keresztes hadjáratra. Az érsekkel szemben Telegdi István volt kincstartó viszont a bulla kihirdetése ellen foglalt állást, és többek között kifejtett e, hogy vessenek inkább ki adót egy „rendes hadjáratra”. A nemességen kívül a főurak közül is többen elle nezték a hadjáratot, ám végül a tanács a király és a többséget alkotó főurak döntése értelmében elfogadta az érsek előterjesztését. Ennek eredményekép pen Bakóc április 9-én a budai Szent György téren az obszerváns ferencesek helytartója, Dézsi Balázs tolmácsolásában meghirdett e a keresztes hadjáratot. Két hét múlva, április 24-én az érsek kinevezte Dózsa Györgyöt a keresztes had vezérévé,7 és a következő napon, miután a toborzás meglehetősen vonta tott an haladt, a bulla hirdetésével és a hadsereg szervezésével – az Erdélyen kívüli területeken – a ferenceseket bízta meg.8Mikorra és hová hívták össze az országgyűlést? Az első adatokat a velencei követjelentések kivonataiban9 találjuk: Antonio Surian 1513. december 13-án küldött jelentése szerint a Budán folyó tanácsko zásokon a király felvetett e, hogy tartsanak február 2-án országgyűlést, de a pécsi püspöknek (Szatmári György) és az erdélyi (a szövegben: havasalföldi) vajdának (Szapolyai János), akik a királyságot jelenleg kormányozzák, nem tetszett az ötlet, mert att ól tartott ak, hogy az ott megjelenők megfosztják őket az általuk gyakorolt hatalomtól.10 Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepére végül valóban nem hívták össze az országgyűlést. Ennek legfőbb oka azon 7 Barta Gábor a monográfi a megjelenése idején írt másik cikkében módosított a ezt az elképze lést, és forrásokkal alátámasztva arra a következtetésre jutott , hogy először egy bizonyos Mel chior Bannsert/Banckwrt nevű zsoldosvezérre bízták a sereg vezetését, s Dózsa csak később vett e át a parancsnokságot. Lásd Barta Gábor: Georgius Zekeltől Dózsa Györgyig. Századok 63. (1975) 70., 87. 8 A bekezdésben elmondott akra lásd Fraknói Vilmos: Erdődi Bakócz Tamás élete 1442–1521. Bp., 1889. (Magyar Történelmi Életrajzok V/1.) 145–147.; Barta G.–Fekete Nagy A.: Parasztháború 27–30., 61., 299. (Ebben a 29. oldalon Bakóc Tamás 1514. máj. 2-i kelett el idézett levelének dá tuma helyesen máj. 24., kiadását lásd Mon. rust. 77–79., nr. 34.); Szűcs Jenő: A ferences obszer vancia és az 1514. évi parasztháború. Egy kódex tanúsága. Levéltári Közlemények 43. (1972) 213–214. 9 Értelmezésükben Pálosfalvi Tamás volt a segítségemre, amelyet ezúton is köszönök neki. 10 Sanuto II. 245. – 1513-ban a lengyel követek is azt jelentett ék Budáról, hogy a királyságot e két személy kormányozza. (Barta G.–Fekete Nagy A.: Parasztháború 39.)34 ban nem az előbb elmondott ak, hanem az lehetett , hogy Bakóc Tamás eszter gomi érsek még nem érkezett meg Rómából. (A bulla hozzávetőleges tartal máról már biztosan értesültek 1513 őszén.) Mint ismeretes, az érsek csak no vember 6-án indult haza Rómából, s Loretón keresztül november 20-án érke zett meg Ancona kikötőjébe. Innen a hónap végén gályán indult el Zengg felé, s habár egy nagy vihar némileg hátráltatt a útját, sikeresen partra szállt. Zengg ből a szárazföldön folytatt a útját. Január végén érkezett meg Zágrábba, ahol majdnem két hétig pihente ki az addigi út fáradalmait, illetve minden bizonnyal megvárta a téli időjárás egy kicsit jobbra fordulását.11 Végül ismét útnak eredve február 14-én már Csázmán Beriszló Péter veszprémi püspök, dalmát–horvát–szlavón bán és kincstartó társaságában tartózkodott . E napon ugyanis a kincstartó az általa írt kötelezvény tanúsága szerint kölcsönvett az érsektől 2000 forintot Jajca vára védelmére és egyútt al vállalta, hogy az össze get György-napig visszafi zeti neki.12 Bakóc Tamás útjáról, illetve annak állo másairól minden valószínűség szerint a királyi udvarban is értesültek, és en nek tudatában halasztott ák el az országgyűlés időpontját jó másfél hónappal. Beriszló Péter püspök-bán-kincstartó és az érsek találkozója, illetve köl csönügylete egyútt al kiváló alkalmat teremthetett arra is, hogy informálják egymást a Budán, illetve a Rómában történtekről. A bán ugyanis valamikor 1513. december második felében13 hagyta el a királyi udvart és tért vissza a hadi helyzet miatt a bánságok területére,14 így nyilván első kézből tudott in formációkkal szolgálni a király, illetve a Budán tartózkodó nagyurak tanács kozásairól.15 A budai résztvevők elsősorban a hadi helyzetet tárgyalhatt ák meg,16 valamint rendkívüli adó kivetését határozták el a városokra.17 A bán a következő év elején, valamikor január vége és február közepe között , egybe kötve a szokásosan vízkereszt ünnepekor zajló bírósági nyolcaddal18 tartomá 11 Fraknói V.: Bakócz 141–142. 12 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (a továbbiakban: MNL OL), Diplomatikai Fény képgyűjtemény (a továbbiakban: DF) 208737. 13 Budán 1513. dec. 17-ig mutatható ki (DF 229451., „manu propria”). 14 Vö. Barta G.–Fekete Nagy A.: Parasztháború 31. 15 Vö. Perényi Imre nádor 1513. dec. 12-i oklevelével: „nobis sabbato proximo post festum con ceptionis Beatissime Virginis Marie proxime preteritum unacum nonnullis dominis prelatis, baronibus magistrisque prothonotariis et regni nobilibus hic Bude penes serenissimum prin cipem et dominum, dominum Wladislaum Dei gratia regem Hungarie et Bohemie etc., domi num nostrum gratiosissimum constitutis et existentibus.” (DF 266887.); Sanuto II. 244. 16 A déli végeken 1513 nyara óta harckészültség volt, lásd Barta G.–Fekete Nagy A.: Parasztháború 31.; Fodor Pál–Dávid Géza: Magyar–török béketárgyalások 1512–1514-ben. Történelmi Szemle 36. (1994) 208–210.; illetve a király 1514. jan. 11-i, Gerzsanói Györgyhöz, Szapolyai János hadai nak kapitányához szóló parancslevelét, amely szerint a vajda, illetve bizonyos urak és megyék csapatai Zenta városa környékén állomásoznak (MNL OL Diplomatikai Levéltár [a továbbiakban: DL] 68497.), valamint a tanulmányban az alábbiakban idézett okleveleket. 17 Lásd a király 1513. dec. 18-i Szeben városához (DF 245870.) és 1514. jan. 7-i Kassa városához (DF 270940.) szóló leveleit. 18 Lásd a bán nevében kiadott okleveleket 1514. jan. 26. (DL 22586., 68737., 94782-4.), jan. 27. (DF 254518.), jan. 28. (DF 232507.), jan. 29. (DF 254519.), jan. 30. (DF 232405.) – Az oklevelek nya nemessége részére gyűlést tartott .19 Az itt folyó tanácskozások témájáról nincsenek konkrét információink, noha egy kérdés biztosan szóba került: még december 20-án követek érkeztek a szlavón országlakosoktól, akik elpana szolták a királynak, hogy a bán, a vicebánok, illetve az ítélőmester a nemesek között i peres ügyeket nem megfelelően, nem a tartomány kipróbált törvényei és szokásjogai alapján ítélik meg. Ezért a király felszólított a az említett tiszt ségviselőket, hogy az eddigi gyakorlathoz tartsák magukat ítélkezésükben és orvosolják a szlavóniai nemesség panaszát.20Bakóc és Beriszló útja Csázmától ellentétes irányban folytatódott : a bán továbbment Kőrös városába (március 2.), ahonnan levelet írt Hathalmi Lázár hoz, csapatainak kapitányához, hogy március 12-re vezesse azokat hozzá.21Ezután jó hónapra eltűnik a szemünk elől, és majd csak valamikor április má sodik felében érkezhetett Budára.22 Sokáig azonban nem maradt ott , mivel a király április 24-i, a bánhoz szóló parancsa23 alapján továbbutazott püspöksé ge székhelyére, Veszprémbe; mindenesetre május elején már biztosan ott volt, s az idézett királyi parancs értelmében küldött levelet Sopron városának.24 Beriszló Péterrel szemben Bakóc Tamás Csázmáról folytatt a útját székhelye felé, ahová március elején érkezett meg.25 Az időpontot azonban több forrás segítségével pontosíthatjuk: a velencei követ március 8-i Budáról küldött je lentése szerint az érsek-bíboros már megérkezett Esztergomba. Antonio Su rian elmesélte, hogy szeretett volna találkozni Bakóc Tamással, de az érsek megüzente neki, ne jöjjön oda, mivel ő úgyis megy a királyhoz Budára és ott találkozhatnak.26 Ugyanakkor március 7-ről II. Ulászló királynak három okle vele ismert: mindhárom bizonyos hatalmaskodási ügyben rendelt el vizsgála tot. A háromból az egyik Budán,27 a további kettő, azonos ügyben viszont Esztergomban kelt.28 Hitelességük felől nincs okunk kételkedni, mivel „egy egy része a szlavón báni ítélőmester, Marócsai Ferenc keze, másik része pedig a vicebánok pecsétje alatt kelt. 19 Fogott bírák 1514. jan. 30-i oklevele: „nos feria secunda ante festum purifi cationis Beate Marie virginis in oppido Crisiensi, in conventione videlicet regnicolarum generali” (DF 232401., az oklevél ismeretét Pálosfalvi Tamásnak köszönöm), lásd még Pestenyei Gergely 1514. febr. 23-i, Kristallócon kiadott nyugtáját: „frater noster videlicet Thomas Saff ar de dicta Pesthenie quas dam litt eras nostra adhuc Crysii dum fuerat in congregatione generali nobilium videlicet et dominorum baronumque, dederat manibus domini Baltasar de Batt hyan, ut ad manus commu nes, ... hodie feria quinta, in profesto Beati Matie apostoli manibus meis asignavit.” (DL 102320.) 20 DF 268169., „Commissio propria domini regis.” 21 DF 283141. 22 1514. ápr. 21. (DF 246073., „manu propria”). 23 Mon. rust. 21., nr. 64. 24 1514. máj. 4. (Mon. rust. 69., nr. 26.) 25 Barta G.–Fekete Nagy A.: Parasztháború 29. 26 Sanuto II. 247. 27 DF 205326. (A zárópecsétről a fénykép alapján semmi sem állapítható meg, az összehajtáson: „Lecta”.) 28 Közülük az egyik a garamszentbenedeki konventet (DF 206434., a zárópecsétről a fénykép alapján semmi sem állapítható meg, az összehajtáson: „Lecta”, a kézírás különbözik a Budán36 szerű”, vélt vagy valós okkal elkövetett állatlefoglalás kivizsgálásáról van szó bennük. Mindezek alapján annyit biztosan kijelenthetünk, hogy az érsek már cius 7-én már biztosan Esztergomba érkezett . Ám abból, hogy a velencei kö vet március 8-i jelentésében már arról írt, hogy – levél vagy hírvivő útján – tárgyalt az érsekkel, illetve az oklevélben panaszt tevő nemes (a Zábláti csa ládból) Trencsén megyei illetőségű volt, az érsek megérkezését bizton a hó nap legelejére helyezhetjük. Ugyanakkor Bakóc Tamás várható visszaérkezéséről legkésőbb Zágráb ba történt bevonulása után hírt adhatott az udvarnak. Ennek nyomán dönt hetett úgy a királyi tanács, hogy a kérdés súlyának megfelelően március 19- re (Oculi vasárnapra) országgyűlést hív össze a Rákos-mezőre.29 A meghívó ugyan nem maradt fenn, így a döntés pontos időpontjáról nem értesülhe tünk, de más példák alapján annak kiküldését három-négy hétt el korábbra, február közepére vagy második felére tehetjük. Ez megfelel egyrészt annak az időpontnak is, amikor Bakóc érkezésének híre eljuthatott a királyhoz, másrészt pedig a hír Velencébe érkeztének is: Surian követ erről szóló jelen tése március 15-én futott be a városba,30 és mivel a levelek átlagos menetide je 20-30 nap körül31 mozgott , így elküldésének legkésőbbi időpontja, február közepe is erre utal. Az előbbiekben felsorolt adataink alapján tehát kijelenthető, hogy már cius 19-re Rákos-mezőre országgyűlést hívtak össze és az, a következőkben idézendő forrásaink alapján akkor valóban el is kezdődött . A kérdés immáron csak az: meddig tartott , illetve az országnagyok közül kinek a jelenlétét tud kelt példányétól), a másik pedig a turóci konventet utasítja vizsgálatra, az utóbbi csak átírás ból ismert (DF 229890.). 29 Lásd Perényi Imre nádor 1514. márc. 30-i, Budán kelt oklevelét: „nobis in presenti dieta sive congregatione generali universorum dominorum prelatorum et baronum ac regni nobilium pro termino diei dominici Oculi proxime preteriti in campo Rakos de regio edicto celebrata unacum eisdem dominis prelatis baronibusque et regni nobilibus eidem diete vacantibus” (DF 261746.). – Bornemissza János budai várnagy 1514. márc. 19-i, Kolozsmonostoron kelt, Szeben városához szóló levelében: „Sciatis, quod ego ad hanc dietam regnicolarum vocatus sum et ex mandato litt eratorio serenissimi domini nostri regis comparere debebo et crastina luce hinc discessurus sum … Ex Monostor, in dominica Oculi, anno 1514.” (DF 246070., „manu propria”.) – Perényi Imre nádor és Szentgyörgyi Péter gróf, országbíró 1514. ápr. 2-án, a Rákos mezőn kiadott oklevelében: „nobis in presenti dieta et conventione generali universo rum dominorum prelatorum ac baronum et regni nobilium pro dominica Oculi proxime pre terita in campo Rakos de mandato prefati domini nostri regis celebrata unacum ipsius regni nobilibus in eodem campo Rakos constitutis et existentibus” (DF 281415., fol. 294v, ismerteti és magyar fordításban közli Hermann Zs.: Werbőczy és a parasztháború 122.). – Ulászló király 1514. nov. 18-i, Budán kelt oklevelében: „in dieta seu conventione generali regnicolarum nost rorum pro die dominica Oculi proxime preterita hic Bude de regio nostro mandato celebrata, universi domini prelati et barones ad maiestatem nostram huc Budam convenissent” (DL 68158.). 30 Sanuto II. 247. 31 Pl. Sanuto II. 248. (ápr. 18-án érkezett a márc. 21-i levél), 250. (jún. 3-án érkezett a máj. 13-i levél).juk kimutatni? (Erre a kérdésre azért fontos válaszolnunk, mert tudunk olyan ról, aki biztosan nem vett részt a conventio generalison.) A fentebbiekben már idézett oklevelek szerint az országgyűlés a 15. napon,32 azaz április 2-án még tartott . Ugyanebből a forrásból az is kiderül, hogy a dieta már a vége felé jár hatott .33 Az ebből az időszakból fennmaradt királyi, nádori és országbírói ok levelekből nagyjából-egészében hasonló kép tárul elénk: a király nevében Bellyéni Albert személynöki ítélőmester március 25-én Pesten bocsátott ki egy bevallásról oklevelet, amelyben ráadásul az egyik fél Verbőci István országbí rói ítélőmester volt.34 A nádor nevében Ellyevölgyi János ítélőmester kiadvá nyai közül egyetlen esetben történt említés a dietáról, a már idézett , az or szággyűlés 12. napján kibocsátott oklevélben, amely Budán kelt.35 Ezzel szemben a Szentgyörgyi Péter gróf, országbíró nevében Verbőci István ítélő mester, illetve valamelyik rangidős jegyző által kiállított oklevelek március 28-a és április 5-e között folyamatosan Pestről datálódtak.36 Ez utóbbiak, azaz a Pesten keltek tárgyunk szempontjából azért fontosak, mert a Rákos-mezőn tartott országgyűlések idején a nemesek – felkeresve a király és a nagybírák szintén jelenlévő, illetve irodájuk oda kitelepült ítélőmestereit és jegyzőit – ügyes-bajos dolgaikról okleveleket állítt att ak ki, amelyeknek kelethelye az esetek nagy részében Pest városa volt. Az országgyűlés berekesztésének pontos ideje nem ismert, annak meg állapításához csak közvetett forrásokat hívhatunk segítségül. Mint tudjuk, Bakóc Tamás bíboros a pápai bullát április 9-én hirdett e ki.37 Istvánff y Miklós történetíró ugyanerről az eseményről írva homályban hagyta ugyan ennek napját, viszont annyit közölt, hogy arra a tanácskozások lezárása utáni napon került sor,38 azaz az előbbiek fényében április 8-án. Mindezt az ellenkező ol dalról is megerősíteni látszik két másik forrásunk: az egyik Steck Boldizsár április 11-i Budáról Selmecbánya város bírájának küldött levele, amelyben ar ról tájékoztatt a őt, hogy ügyükben csak tegnap, azaz április 10-én kapott vá laszt a királytól, mivel eddig más fontos ügyekről tárgyaltak az udvarban.39A másik közvetett adatunk arra, hogy az országgyűlés véget ért április 9-e előtt , a Bellyéni Albert személynök által a király nevében április 13-án kibo csátott oklevél. Ebben már szó sincsen semmiféle gyűlésről, mindösszesen azt tüntett ék fel, hogy a király április 11-én Budán a főpapokkal, a bárókkal, az 32 DF 281415., fol. 296v. (Vö. Hermann Zs.: Werbőczy és a parasztháború 122.): „Datum in campo Rakos predicto, quinto decimo die generalis diete et congregationis prenotate.” 33 Uo., fol. 295v. (Vö. Hermann Zs.: Werbőczy és a parasztháború 122.): „ut expirato ipsius diete termino”. 34 DL 72158., a szöveg alatt : „Coram me magistro Alberto de Bellyen”. 35 DF 261746. 36 1514. márc. 28. (DF 206028.), márc. 30. (DL 69568.), ápr. 2. (DF 212022.), ápr. 5. (DL 99781.) 37 Szűcs J.: Ferences obszervancia 213. 38 Istvánff y Miklós Magyarok dolgairól írt históriája Tállyai Pál XVII. századi fordításában I/1. 1–12. könyv. Sajtó alá rendezte Benits Péter. Bp. 2001. (Történelmi Források I.) (a továbbiakban: Istvánff y) 129. 39 DL 47069.38 ítélőmesterekkel és az ország nemeseivel, azaz ítélőszéke esküdt ülnökeivel együtt bíráskodott bizonyos ügyben.40Összegezve tehát azt mondhatom, hogy a conventio generalis valamikor április 5-e után, de legkésőbb április 8-án véget ért. Persze ettől függetlenül a királyi tanács ülései még tovább folytatódhatt ak, mert ugyan erről eddig nem volt szó, de a gyűlés ezútt al is a szokásoknak megfelelően két helyszínen41 zajlott : a főpapok és bárók, illetve a király által meghívott ak a budai várban,42 a nemesség pedig a Rákos-mezőn tanácskozott .43 A két „tábla” résztvevői az 1526 utáni időszakhoz hasonlóan már ekkor is írásban érintkeztek egymással: tett ek javaslatokat (propositio), illetve válaszoltak azokra (responsio).44Az országgyűlés résztvevőiA „felsőtábla” a budai várbanAz elsőre meglepő fejezetcím-választást az indokolja, hogy elvárásainkkal ellentétben nem volt magától értetődő az összes országnagy jelenléte.45 Az alábbiakban tehát arra vállalkoztam, hogy az okleveles források segítségé vel összeállítsam az országgyűlés „felső táblájának” névsorát.46 A jelen eset ben ez azt jelenti, hogy arra kerestem adatokat, ki tartózkodott a vonatkozó 40 DF 224849. „nobis feria tertia proxima post dominicam Ramispalmarum proxime preteritam unacum nonnullis dominis prelatis, baronibus magistrisque prothonotariis et regni huius no bilibus, sedis scilicet nostre iudiciarie iuratis assessoribus hic Bude constitutis et existentibus”. – Az oklevél másik példányának kivonatát lásd A Perényi család levéltára 1222–1526. Közzé teszi Tringli István. Bp., 2008. (A Magyar Országos Levéltár Kiadványai II. Forráskiadványok 44.) 776. sz. 41 Vö. Kubinyi András: A magyar országgyűlések tárgyalási rendje 1445–1526. Jogtörténeti Szem le (2006) 2. 7. 42 A főpapok és bárók külön helyszínen történő tanácskozása ma már nem igényel külön bizo nyítást, ennek ellenére ezt a vizsgált országgyűlés tekintetében források segítségével is igazol hatjuk. Vö. Ulászló király 1514. nov. 18-i már idézett oklevelével (DL 68158.), illetve Hermann Zs.: Werbőczy és a parasztháború 122. Lásd még Istvánff y 126. 43 Hermann Zs.: Werbőczy és a parasztháború 122. és DF 261746. 44 Az egyetlen, 1526 előtt ről ismert nemesi responsio kiadását és feldolgozását lásd Mikó Gábor: Ismeretlen országgyűlési emlék a Jagelló-korból. Adatok az 1507 és 1514 közti országgyűlések történetéhez, valamint Werbőczy Hármaskönyvének elkészültéhez. Történelmi Szemle 56. (2014) 458., szövege: 475–480. 45 A parasztháborúról szóló monográfi ában a szerzők Niccolò de Zuanne 1514. aug. 11-i levele alapján (Mon. rust. 192., nr. 160.) arról írnak, hogy a budai tanácskozásokon részt vett a nádor, a vajda, a bán, Újlaki herceg, akik több más főúrral együtt ellenezték a bulla kihirdetését (Bar ta G.–Fekete Nagy A.: Parasztháború 30.). Mint majd látni fogjuk, közülük kett en biztosan nem, egy talán és csupán egyikőjük volt biztosan a vonatkozó időszakban Budán. Ezért levelét nem lehet felhasználni a tanácskozáson megjelent személyek összegyűjtésére. 46 Vö. erre Kubinyi András: Társadalom és rendiség a késő-középkorban különös tekintett el az egyházi személyek politikai lehetőségeire. In: Memoriae tradere. Tanulmányok és írások Török József hatvanadik születésnapjára. Szerk. Füzes Ádám és Legeza László. Bp., 2006. 196.időszakban Budán. A legnehezebb helyzetben a főpapok részvételének, avagy távolmaradásának igazolásakor vagyunk, mivel a forráspusztulás miatt kevés saját kiadványuk maradt fenn. Ugyanakkor a jelenlévő tisztség vagy méltóságviselő személyek összeállítása sem egyszerű, hiszen jó né hány olyan báró van között ük, így például az udvari méltóságok viselői, akiknek hivatala nem igényelte a rendszeres oklevél-kibocsátást. Az egyéb meghívott személyek jelenlétének igazolása pedig a meghívólevelek pusz tulása miatt gyakorlatilag lehetetlen. Hasonló a helyzet az „alsótáblán” ülé sező nemesség képviselői esetében is: amennyiben nem maradt fenn olyan végzemény, amelyben felsorolták volna nevüket, kilétük megállapítása nem lehetséges. Jelen esetben azt az általam már többször kipróbált metódust alkalmaztam, hogy megnéztem az összes 1513 decembere és 1514 májusa között keletkezett oklevelet és kigyűjtött em belőlük az előbbiekben vázolt körbe tartozó személyek hollétére vonatkozó adatokat. (Egyébként az egyes személyek saját kiadványai mellett a legtöbb információra a királyi okleve lek relációs jegyzeteiben lelhetünk, amelyeket kellő óvatossággal felhasz nálhatunk a benne szereplő személy adott helyen tartózkodásának igazolá sára.) A következőkben tehát erősorrendben (király–főpapok–méltóságvise lő bárók–tisztségviselők–többiek) haladva ismertetem az egyes személyek hollétére vonatkozó adatokat. A király természetesen részt vett az országgyűlésen,47 egyébként is ezekben az években már alig mozdult ki Budáról. Ennek elsődleges oka a korábban elszenvedett agyvérzése(i), illetve az öregsége következtében ki alakult különféle betegségei voltak. Jelen időszakban éppenséggel „súlyos izületi fájdalmai és hidegrázása” még azt sem engedték meg a királynak, hogy személyesen vegyen részt Bakóc Tamás budai bevonulásán.48 Ez utób bi információval át is térhetünk a bíboros személyére: korábban már látt uk, hogy március 7-e előtt érkezett meg Esztergomba, ahol mintegy két hétig időzött .49 Székvárosából március 23-án indult el, és még aznap nagy dicső séggel vonult be Budára, valószínűleg a királyi várba. A cseh királyi ítélő mester, Jeroným z Hradešína leírása szerint fogadására – kis túlzással – a Magyar Királyság valamennyi egyházi és világi méltósága, valamint Lajos királyfi nagy ünneplés közepett e gyűltek össze.50 Mindezt Szerémi még ér 47 Az adatok tételes felsorolásától jelen esetben eltekintek, mivel a király összes, személyéhez köthető oklevele Budán kelt, de a biztonság kedvéért néhány példa erre: márc. 15. (DF 269289., a szöveg alatt balról: „W rex”), ápr. 2. (DF 217320., „Commissio propria domini regis”), ápr. 4. (DF 241122., „Commissio propria domini regis”), ápr. 12. (DL 22606., „Commissio propria domini regis”), máj. 3. (DL 22612., a szöveg alatt balról: „W rex”). 48 Vö. Barta G.–Fekete Nagy A.: Parasztháború 29. (Mon. rust. 59., nr. 18.) 49 Márc. 16-án a cseh országnagyok küldött sége is Esztergomban kereste fel az érseket. (Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára [a továbbiakban: MTA Kt.], Ráth György könyvtára, no 1501. – Jeroným z Hradešína naptári bejegyzése. [Köszönöm az adatot Péterfi Bencének.]) 50 „Hac die reverendissimus dominus Thomas tituli Sancti Martini in Montibus presbiter cardi nalis, archiepiscopus Strygoniensis, patriarcha Constantinopolitanus, primas Hungarie ad Hungarie, Boemie et Polonie etc. regna legatus a latere Budam venit cum magno triumpho,40 zékletesebben adta elő krónikájában: „ahány parókus és kolostori csak volt Buda és Pest városában, szép és nagy körmenett el Óbudáról mennyezet alatt vezett ék be Buda várába, himnuszokat és egyházi énekeket énekeltek, más főemberek pedig sok trombitával és dobossal voltak ott . És hátas lováról ujjaival áldást osztott . Nagy aranyozott keresztet vitt ek előtt e, mint az Isten képviselőjét tisztelte őt az egész nép, térdhajlással imádta őt a keresztt el együtt , s kiáltva mondtak neki köszönetet. És nagy pompával szállt meg budai házában.”51 Szerémi leírásában a cseh ítélőmester tudósítása fényé ben nem különösebben érdemes kételkednünk. (A mindkét forrásban sze replő „valamennyi” méltóságviselő említése a már zajló országgyűlésen résztvevő személyeket takarhatja.) Bakóc Tamás ettől kezdve április 25-ig folyamatosan kimutatható a fővárosban,52 május 4-re azonban már vissza tért Esztergomba.53 A bács-kalocsai érsekről, Frangepán Gergelyről,54 csak úgy, mint Csáki Miklós csanádi, Gosztonyi János győri, Egervári Bereck kni ni, Podmanicki István nyitrai, Gúti Ország János szerémi, Perényi Ferenc váradi és Erdődi János zágrábi püspökök hollétéről semmilyen adatunk sincs. Ugyanakkor Estei Hippolit bíboros egri püspök biztosan nem volt je len az országgyűlésen, hiszen évek óta Itáliában élt.55Velük szemben jó néhány olyan egyháznagyról tudunk, akiknek tartóz kodási helye nyomon követhető a vizsgált időszakban. Szatmári György pécsi püspök, királyi főkancellár február végétől május elejéig folyamatosan kimu tatható Budán,56 országgyűlési jelenléte királyi kancellársága – ez egyútt al azt is jelentett e, hogy mai szóval Szatmári volt a külügyminiszter is – miatt , vala mint, mivel a külföldi követjelentések szerint ő volt az ország egyik tényleges irányítója,57 sem lehet kétséges. A következő személy Szalkai László váci püs cui principes omnes spirituales et seculares regni Hungarie cum magna solemnitate occure runt, similiter et rex Ludovicus cum processionibus” (Mon. rust. 59., nr. 18.). – Vö. még Sanu to II. 248–249. (Idézi Fraknói V.: Bakócz 145.) 51 Szerémi György Magyarország romlásáról. Erdélyi László fordítását átdolgozta Juhász László. A bevezetést és a jegyzeteket írta Székely György. Bp. 1961. (Monumenta Hungarica V.) (a továbbiakban: Szerémi) 61. 52 Ápr. 3. (Mon. rust. 60., nr. 19.), ápr. 4. (DF 208126.), ápr. 13. (DF 228107.), ápr. 25. (Mon. rust. 65., nr. 22.) 53 DF 286617. – Aztán máj. közepéig ott is maradt: máj. 5. (DF 228414., „Datum Strigonii, in pa latio nostro”), máj. 10. (DF 228252.), máj. 15. (Mon. rust. 72., nr. 30.), ápr. 20. (Tagebuch Johan nes Cuspinian’s 1502–1527. Fontes rerum Austriacarum Österreichische Geschichtsquellen Erste Abteilung / Scriptores Band 1. Graz, 1969. [Reprint] 397–416.; 406.), míg máj. 24-én már ismét Budán mutatható ki (Mon. rust. 77., nr. 34.). 54 Az érsek máj. 3-án kimutatható Budán (DL 22848., a 3. pecsét, az azonosítást köszönöm Neu mann Tibornak). 55 Sugár István: Az egri püspökök története. Bp., 1984. (Az egri főegyházmegye schematizmusa I.) 206. 56 Febr. 27. (DF 270950.), márc. 4. (DF 270949.), márc. 20. (DF 209885., királyi oklevél, de a szöveg alatt : „Coram me Georgio episcopo Q., cancellario regie maiestatis”), márc. 26. (DF 246074.), ápr. 7. (Sanuto II. 249.). 57 Sanuto II. 245.pök és királyi titkár,58 ő szintén Budán tartózkodott a kérdéses időszakban.59Hasonló a helyzet a másik királyi titkár, Gibárti Keserű Mihály boszniai püs pök esetében is, ő is folyamatosan kimutatható a fővárosban.60 Hasonlókép pen megjelent Simone de Begno korbáviai/modrusi püspök is, ráadásul ápri lis 3-án ő készített a pápai bulláról hiteles másolatot Bakóc Tamás kérésére.61Korántsem ennyire egyértelműek az adatok Várdai Ferenc erdélyi püspök országgyűlési jelenlétére. A püspök január végén, illetve február elején Gyalu várában tartózkodott ,62 majd mintegy hónapra eltűnik a szemünk elől, hogy aztán március elején Tordán találjuk.63 Innen – úgy tűnik – lassú tempóban megindult Buda felé: március 9-én Kolozsmonostoron,64 tíz nap múlva Tasná don tartózkodott .65 Útja innen ismét követhetetlen, április 8-án viszont már ő is Budán van.66 A felsorolt adatok alapján, ha az országgyűlés megnyitására nem is érkezett meg Budára, de Bakóc Tamás érsek bevonulásán már ott lehe tett az ünneplő tömegben. Végül, de nem utolsósorban Beriszló Péter veszp rémi püspök, bán és királyi kincstartónak67 a tanulmány egy korábbi szaka szában már részletesen elemzett útvonalát kell felidéznünk: február közepén Csázmán, március elején és valószínűleg még közepén is Kőrös városában volt, majd április harmadik hetének végén Budán adott ki oklevelet. Az előbbi adatsor nem támasztja alá megjelenését az országgyűlésen, habár kincstartói hivatala miatt elvben nem hiányozhatott volna onnan. Jóllehet ezen elgondo lásomat két közvetett adatt al is alá lehet támasztani – egyrészt a török csapa tok március elejére felhagytak Knin várának ostromával, így a közvetlen támadásuk veszélye elmúlt,68 másrészt, kicsit előreugorva témánkban, az országgyűlésen adó kivetéséről is döntött ek,69 így nyilván elvárható volt 58 Személyére lásd Kubinyi András: Szalkai László esztergomi érsek politikai szereplése. In: Uő: Főpapok, egyházi intézmények és vallásosság a középkori Magyarországon. Bp., 1999. (ME TEM könyvek 22.) 152–153. 59 Jan. 18. (DL 67256., királyi oklevélen: „L. Vaciensis”), jan. 22. (DL 94781., relatio), febr. 2. (DL 47065.), ápr. 19. (DL 47071., relatio), máj. 12. (DL 82398., relatio). 60 Febr. 14. (DL 22594., királyi oklevélen: „Michael Kesserew”), márc. 10. (DF 233389., személye sen tesz bevallást a budai káptalan előtt ), márc. 30. (DL 70542., relatio), ápr. 2. (DL 62407., re latio), ápr. 6. (DL 67515., relatio). 61 Mon. rust. 60., nr. 19. 62 Jan. 29. (DL 82385.) és 30. (DL 82386.), mindkétszer: „Datum ex castro nostro ...”; febr. 2. (DL 82387., Drágfi János nyugtája a püspök részére.) 63 Márc. 6. (DL 82389.) 64 DF 270009. (A konvent előtt Ombozi Miklós bevallást tett , hogy 100 forintot kölcsönvett Fe renc püspöktől, amelyet pünkösdig visszafi zet neki, ha nem tenné, akkor egy Kolozs megyei birtokrészét fogja átadni neki.) 65 Márc. 19. (DF 209054., 272141.) 66 DL 82391., még ápr. 12-én is kimutatható a városban. (DL 82392.) 67 Személyére lásd Kubinyi András: Beriszló Péter és budai szereplése. In: Uő: Főpapok, egyházi intézmények és vallásosság a középkori Magyarországon. Bp., 1999. (METEM könyvek 22.) 174–177. 68 Fodor P.–Dávid G.: Béketárgyalások 213.; Szűcs J.: Ferences obszervancia 238. 71. jegyzet. 69 DF 217320.42 a kincstartó jelenléte –, mégis ennek nem kis mértékben ellentmond az, hogy a kincstartó helyett ese, Várdai Pál, a budavári Szent Zsigmond-egyház pré postja70 a tárgyalt időszakban kiadott , saját kezű aláírásával is ellátott okleve leit, amelyek egyébként mind Budán keltek, a következőképpen írta alá: „Vár dai Pál prépost, királyi alkincstartó és a királyi főkincstartó távollétében az ő helyett ese.”71 Mindez pedig azt jelenti,72 hogy igen kevés az esélye annak, hogy a főkincstartó április 3-ig visszaérkezett volna a királyi udvarba, azaz Beriszló Péter a jelek szerint nem ért vissza Szlavóniából az országgyűlésre. (A fentiekből következően viszont Várdai Pál alkincstartó helyett esített e urát a tanácskozásokon.) A királyi titkárok közül Szalkai László és Keserű Mihály püspökökön túl még egy, Szeremlényi Ferenc erdélyi nagyprépost73 tartózkodott folyamato san a királyi udvarban.74 Ám titkári munkaköre ellenére befolyása az esemé nyek menetére nyilván jóval kisebb lehetett , mint két társáé. Az egyháziak után lássuk a világi méltóság- és tisztségviselőket. Perényi Imre nádorról, csakúgy mint az országbíróról, annak ellenére, hogy viszony lag nagyszámú kiadványuk maradt fenn, meglehetősen kevés konkrétumot lehet mondani. Ennek elsődleges oka az, hogy a nevük alatt kiadott oklevelek nagy részét nem ők, hanem ítélőmestereik, Ellyevölgyi János nádori és Verbő ci István országbírói ítélőmesterek, illetve az egyszerűbb – vizsgálati, iktatást elrendelő – leveleket a rangidős notarius jegyezte. Perényi nádor február 6-án még Siklós várában tartózkodott , s onnan írta leveleit. A terebesi pálosoknak szóló levélből számunkra most egy dolog fontos: azt írta nekik, hogy szívesen meglátogatná azt a vidéket, sőt ha Istennek is tetszik, akkor mihamarabb sze retne valamivel hasznukra lenni.75 A másik levél Bártfa városához szól, ebben azt kérte tőlük, hogy pénzért rendeljenek és küldjenek el neki egy nagy litván kocsit Terebes várába, amit ő még nagyobb szívességgel fog jutalmazni.76 70 Vö. Laczlavik György: Várday Pál esztergomi érsek, királyi helytartó Mohács előtt i pályafutása. Levéltári Közlemények 75. (2004) 18–19. 71 „Paulus de Warda prepositus, regius vicethezaurarius et in absentia supremi thezaurarii mai estatis sue locumtenens etc.” 1514. jan. 8. (DF 270955.), márc. 4. (DF 247574.), márc. 28. (DF 247576.), ápr. 3. (DF 217322.) – Ez utóbbi az utolsó adat alkincstartóságára, máj. 17-én már Pemffl inger Márk töltött e be a hivatalt (DF 217338.). 72 Ugyanezt a következtetést vonta le annak idején Kubinyi András is. (Kubinyi A.: Beriszló Péter 174.) 73 Származására lásd Kubinyi András: A királyi titkárok II. Lajos király uralkodása idején. Gesta 6. (2006) 7. 74 1514. jan. 14., relatio (DF 255091.), márc. 8., relatio (DF 267948.), ápr. 10., relatio (DL 22605.), ápr. 21., relatio (DF 276763.), máj. 12., „Relatio domini Iohannis Pethew, Franciscus preposi tus” (DF 229457.), máj. 14., „Reverendissima dominatio vestra dignetur litt eras facere sigillati, Franciscus prepositus” (DF 217332.). 75 Bándi Zsuzsanna: Északkelet-magyarországi pálos kolostorok oklevelei (regeszták). Borsodi Levéltári Évkönyv 5. (1985) 680. (DL 22590.) 76 „ad rationem pecuniarum unum vehiculum Lithwaneum magnum istis nobis ordinare et disponere velitis et ad castrum nostrum Terebes mitt ere velitis, vobis quoque in maioribus conplacentia nostra respondebimus” (DF 217312.).A levelek alapján joggal gondolhatunk arra, hogy Perényi Imre a közeljövő ben az északkeleti országrészbe, ott ani birtokközpontjába, Terebesre készült utazni (erre az ismert események miatt végül csak az év végén került sor77). A következő, biztosan a nádorhoz köthető adatunk március 20-ról van, ekkor már Budán tartózkodott és a király, illetve Szatmári György pécsi püspök, főkancellár jelenlétében kötött megegyezést a Sáros megyei makovicai urada lom ügyében Tárcai János volt székely ispán özvegyével. Sajnos az oklevélből az nem derül ki, hogy Perényi két fi a, Ferenc erdélyi (helyesen: váradi) püs pök és Péter jelen voltak-e az ügylet lebonyolításánál.78 A vonatkozó időszak ból nem ismerek a nádor hollétére több adatot, de mivel az országgyűlés első napján biztosan Budán tartózkodott , így talán nagyobb kockázat nélkül állít hatjuk, hogy annak végéig nem hagyta el a székvárost. A királyi méltóságsorok sorrendjét kicsit megbontva előbb az ország bíró tartózkodási helyeiről fogok szólni, és csak utána az erdélyi vajdáéiról. Szentgyörgyi Péterrel kapcsolatban a következőket mondhatom: az év ele jén, egészen pontosan január közepén ott honában, Szentgyörgyön kelte zett ,79 majd március elején a Moson megyei (magyar)óvári rezidenciájában találjuk.80 A következő adatunk az országbíró hollétére azonban majdnem két hónappal későbbről, május elejéről van, amikor szintén Budán volt.81 Az idézett adatok alapján gyakorlatilag eldönthetetlen, hogy megjelent-e az or szággyűlésen, magam azonban inkább arra hajlanék, hogy igen. Néhány szó erejéig feltétlenül ki kell térnünk az előbb idézett 1514. május 3-i királyi oklevélre. Ebben Ulászló király nyugtatt a Czobor Imrét, hogy az Opavai hercegség kapitányságának tisztét utasítására és akaratából letett e az ő és a főpapok, bárók, illetve az ország előkelőinek kezébe, a mondott ak pedig átadták azt Kázmér tescheni hercegnek.82 Az oklevelet az uralkodó aláírta 77 1514. dec. 16-án keltezett Terebesen (DF 217392.). 78 DF 209885. Az oklevél, amely a függő titkospecsétt el volt megerősítve, szövege alatt jobbról: „Coram me Georgio episcopo Q[uinqueecclesiensi], cancellario regie maiestatis”. – Az okle vélben a felsorolt Perényi családtagok címei tekintetében komoly problémák merülnek fel: 1. Perényi Imre neve mellett szerepel még dalmát–horvát–szlavón báni és zenggi kapitányi címe, holott azt ekkor már Beriszló Péter viselte; 2. Ferenc ekkor már biztosan nem erdélyi, hiszen azt Várdai Ferenc viselte (vö. C. Tóth Norbert: Várdai Ferenc erdélyi püspök végrende letének utóélete. In: A mezővárostól a rendezett tanácsú városig. Szerk. Garda Dezső. Csíksze reda, 2011. 76.), hanem már váradi püspök volt. Az első adatunk ugyanis váradi püspökségé re 1513. okt. 17-i oklevél méltóságsorából van (DL 101467.). – Az oklevélben található adatok egy évvel korábbi időszakra viszont maradéktalanul érvényesek! 79 1514. jan. 14. (DF 241120., „in castro”); jan. 16. (DF 243377., „manu propria”). 80 DF 274854. (A pozsonyi káptalan 1514. márc. 12-i oklevele szerint küldött ük „feria sexta proxi me preterita ad oppidum Owar vocatum accessisset” és Pétert „ibidem in castro suo persona liter” fellelte.) 81 1514. máj. 3. (DL 22848., a 4. pecsét.) 82 „ipsum ducatum Oppavie ... nobis et ad manus nostras ac dominorum prelatorum et baro num ceterorumque procerum huius regni nostri Hungarie de voluntate et commissione nost ra restituit; nomineque et in persona nostra eorumque dominorum prelatorum et baronum ac universorum procerum huius regni nostri Hungarie eundem ipsum ducatum ... ad manus ...44 és megpecsételte, továbbá a vele lévő főpapok, bárók és előkelők szintén megerősített ék pecsétjeikkel.83 S valóban, a nyugta szövege alatt balról ott áll az uralkodó aláírása (W Rex), középen pedig a papírfelzetes királyi tit kospecsét. Mindezek alatt , egy sorban nyolc vörös viaszba nyomott gyűrűs pecsét látható. A pecsétek meglehetősen ép állapotban maradtak fenn, hála annak, hogy azokat még a megpecsételéskor egy papírlappal letakarták. E papírfelzet ugyanakkor nagymértékben megnehezíti a pecsétek tulajdo nosainak azonosítását. A pecsétt ulajdonosok meghatározására annál is in kább szükség lenne, mivel biztos információt nyújt arra nézve, kik voltak jelen a tárgyalt időpontban Budán, pontosabban az akkor tartott királyi tanácsi ülésen.84A kissé hosszúra nyúlt kitérő után következzék Szapolyai János erdélyi vajda és székely ispán. Már elöljáróban kijelenthetjük, hogy a szepesi örökös ispán biztosan nem volt ott az országgyűlésen: 1513 december közepén indult Budáról tartományába,85 majd január második hetétől legalább öt héten át Kolozsváron találjuk.86 Itt eni időzése alatt zajlott a szokásos, az erdélyi ne messég részére tartott vízkereszti bírósági nyolcad, amelyen a királyi kúriából kiküldött87 országbírói és erdélyi vajdai ítélőmester, Verbőci István ítélke zett .88 Szapolyai Kolozsvárról Székelyvásárhelyre ment, ahová egyébként az Udvarhelyen február 19-én megkezdett , a székelyek részére tartott gyűlést is illustris principis domini Kazimir ducis Thesseniensis etc., non tanquam hominis externi, sed tanquam Hungari strictissima fi de nobis et huis regno obstricti pro offi ciolatu dedit et assig navit” (DL 22848.). – Kázmér herceg márc. 11-én már Budán volt (MTA Kt., Ráth György könyvtára, no 1501. – Jeroným z Hradešína naptári bejegyzése. Az adatot köszönöm Péterfi Bencének). 83 „Harum nostrarum chyrographo nostro subscriptarum sigilloque nostro et post nostrum eti am sigillis ipsorum dominorum prelatorum et baronum ac procerum huius regni pronunc nobiscum constitutorum, consignatarum” (Uo.). 84 A pecséteket egy 20. századi kéz 1–8-ig beszámozta. A nyolc vörös viaszba nyomott gyűrűs pecsét közül a legegyszerűbben az utolsó, a nyolcadik pecsét azonosítható, amely kétségkívül Somi Gáspáré. Ugyanezzel a gyűrűspecsétt el erősített e meg 1514. márc. 13-i, saját kezű aláírá sával ellátott oklevelét is. (DL 26838.) A maradék hét pecsét közül az egyik Szentgyörgyi Péter grófé, a másik pedig Buzlai Mózesé (vö. Csánki Dezső: Harminczhat-pecsétes oklevél 1511-ből. Turul 5. [1887] II. közl. [PC-CD ROM, Arcanum Adatbázis Kft. 2004.]). 85 DL 47060. – Lásd erre bővebben Neumann Tibor tanulmányát a jelen kötetben. 86 1513. jan. 11. (DL 30524.), jan. 13. (DL 305198.), jan. 17. (DF 255209.), jan. 20. (DL 26491.), jan. 24. (DL 30266.), jan. 25. (DF 277736.), jan. 27. (DL 29912.), febr. 6. (A Szapolyai család oklevél tára I. Levelek és oklevelek [1458–1526]. Közreadja Neumann Tibor. Bp., 2012. [Magyar Törté nelmi Emlékek. Okmánytárak] [a továbbiakban: Szapolyai-oklt.] 341/385. sz.), febr. 21. (Sza polyai-oklt. 341/386. sz.) 87 Bónis György: A jogtudó értelmiség a Mohács előtt i Magyarországon. Bp., 1971. 371., 397. 88 Lásd pl. jan. 24. „nos in presentibus octavis festi epiphanie Domini proxime preteriti una cum nonnullis ... partium Transsilvanarum nobilibus, sedis scilicet nostre iudiciarie iuratis coassessoribus in eadem sede nostra iudiciaria sedentibus et egregio domino quoque ma gistro Stephano de Werbewch nostro ac iudicis curie regie prothonotario nobiscum pariter constituto” (DL 30266.), jan. 25., „Lecta et correcta per me magistrum Werbevchi” (DF 277736.).áthelyezte.89 Innen Görgénybe utazott , ahol március második hetének végétől mutatható ki.90 Mintegy két heti görgényi időzés91 után ment tovább Szászse besre, ahol április legelejétől május közepéig tartózkodott .92 Att ól függetlenül, hogy nem jelent meg az országgyűlésen, annak lefolyásába, illetve előkészíté sébe, amint az a velencei követjelentésekből kiderül,93 biztosan beleszólt. Egyébként fontos megjegyeznünk, hogy Szapolyai János esetében nem ez volt az egyetlen eset, amikor nem vett részt az országgyűlés munkájában.94Az erdélyi vajdát a méltóságsorokban követő tisztségviselő, Beriszló Pé ter dalmát–horvát–szlavón bán távollétéről már volt szó. A harmadik, a déli határszakasz élén álló temesi ispán, Bátori István országgyűlési részvételéről semmilyen információnk nincsen. Egyetlen adatom Bátori budai jelenlétére május elejéről van: Ulászló király ekkor kötelezett séget vállalt arra, hogy a temesi ispán és az Alsó részek főkapitánya részére a temesi ispáni fi zetése, il letve ezenfelül a Somi Gáspárnak a temesvári vár kiváltására fi zetett 3200 fo rint fejében, összesen 12607 forintot és 57 dénárt mihamarabb átad.95 Még rosszabb helyzetben vagyunk Ráskai Balázs tárnokmester és Bátori György lovászmester esetében, mivel velük kapcsolatban semmilyen okleveles ada tunk sincsen tartózkodási helyükre nézve. Ellenben Gergelylaki Buzlai Mózes udvarmester, már csak tisztségéből adódóan is, biztosan jelen volt az or szág gyűlésen.96 A királyi udvar további tisztségviselői közül Podmanicki János (az egyik) kamarásmester, pozsonyi ispán97 és Perényi Gábor (a másik) kama rásmester, máramarosi sókamara- és ugocsai ispán98 jelenlétére következtet hetünk adataink alapján, noha éppen a vonatkozó időszakból nincsen infor mációnk tartózkodási helyeikre. Ugyanakkor a pohárnokmesterek, Alsólind vai Bánfi János99 és Bélteki Drágfi János ekkori hollétéről semmit sem tudunk. Drágfi esetében azonban feltételezhető, hogy megjelent Budán, mivel ismert 89 1514. febr. 28. „Commissio propria domini comitis et wayvode.” Az oklevélben leírt, „in dieta et conventione generali trium generum Siculorum partium istarum Transsilvanarum in opido Wd warhely, die dominico proximo post festum Beati Valentini martiris (febr. 19.) noviter preteri tum celebrata et tandem certis et rationabilibus ex causis ad presentem terminum, diem scilicet dominicum post festum Beati Mathie apostoli ad hoc opidum Zekelwasarhely reiecta et proro gata nostro in conspectu motam atque subortam” pert György-napra halasztja (DF 247121.). 90 1514. márc. 12. (DL 29946.). 91 1514. márc. 24-én még ott volt (Szapolyai-oklt. 343/388. sz.). 92 1514. ápr. 1. (DF 281068.), máj. 12. (Szapolyai-oklt. 344/389. sz.) 93 Vö. Sanuto II. 245. 94 Így például nem jelent meg az 1519. évi György-napi nádorválasztó országgyűlésen sem (C. Tóth Norbert: Egy legenda nyomában. Szapolyai János és ecsedi Bátori István viszonya 1526 előtt . Századok 146. [2012] 458.). 95 1514. máj. 3. (DL 22612., „W rex”). 96 1514. febr. 8. (DF 233142., relatio), márc. 18. (DL 22599., DF 265632., relatio), ápr. 10. v. 11. (DL 47069.), máj. 3. (DL 22848., a 6. pecsét, vö. Csánki D.: Harminczhat pecsét). 97 1514. febr. 20. (DL 37446.), ápr. 23. (DL 93772.) 98 1514. ápr. 10. (DF 217323.), ápr. 13. (Perényi 776. sz.) 99 Az biztos, hogy 1514. jan. 26-án még Szlavóniában, Kőrös városában tartózkodott , hasonlóan Újlaki Lőrinc herceghez (DL 22586.).46 tartózkodási helyeinek sorába, a Gyalu–Erdőd–Pusztavacs100 útvonalba bele illik a budai megjelenés. Rajtuk kívül még az elithez tartozó, noha a méltóság sorokban már helyet nem kapó, a déli határok védelmén osztozó bánságok – valójában várak és közvetlen környezetük – vezetőit vehetjük számba: Paksi Mihály szörényi bánról annyit tudunk, hogy 1514 júniusában,101 Enyingi Tö rök Imre nándorfehérvári bán április második felében és június közepén idő zött Budán.102 Velük szemben Báncsai András szabácsi bánt meglepő módon az országgyűlés idején a fővárosban találjuk.103A főbb tisztségviselőkön kívül még jó néhány személyről kimutatható, hogy 1514 márciusában a fővárosban tartózkodott . Az egyik budai várnagy, Batt yáni Benedek, noha ezt csak április 19-ről tudjuk igazolni,104 biztosan székhelyén tartózkodott , hiszen társa, a másik várnagy szolgálati helyétől tá vol volt. Bornemissza Jánost ugyanis még az uralkodó küldte – Szapolyai Já nos erdélyi vajdával egyetemben – 1513. október végén Szászföldre, a szebeni szászok megrendszabályozására.105 János budai várnagy azonban nem siett e el sem az indulást, sem a Nagyszebenbe történő megérkezését: 1513. novem ber 4-én még Budán volt,106 majd a hónap végén pedig Kolozsváron találjuk Chertynger László, az erdélyi hadinépek kapitánya (capitaneus gentium) meg a két alvajda, Barlabási Lénárd és Turóci Miklós társaságában. A mondott ak e napon felszólított ák a szászokat, hogy december 11-én fegyvertelenül jelenje nek meg Szebenben, hogy megtárgyalhassák ügyüket.107 Bornemissza ezek után is Erdélyben maradt: január 28-án Fogaras várában tartózkodott ,108 ahonnan tíz nap múlva írt a szebeni tanácsnak, hogy február 12-én, vasárnap érkezik hozzájuk és hétfőn megkezdhetik a(z újbóli) tanácskozást, hogy mi hamarabb végleges megegyezésre juthassanak.109 A jelek szerint valóban gyorsan ment a dolog, mivel Bornemissza február 23-án Kolozsmonostorról írt a szász székekhez a király által rájuk kivetett adó ügyében.110 Március 100 1514. febr. 2-án Gyalu várában, ahol Várdai Ferenc püspök megfi zett e adósságát (Középkori leveleink 1541-ig. Szerk. Hegedűs Att ila és Papp Lajos. Bp., 1991. [Régi magyar levéltár 1.] 50. [DL 82387.], „manu propria”), febr. 8-án pedig már ott honában, Erdődön tartózkodott , ahol nyugtázta, hogy a püspök kifi zett e egy másik adósságát is (Középkori leveleink 51. [DL 82399.], „manu propria”). Ápr. 24-én valószínűleg ismét Várdai Ferenc társaságában (Pusz ta)vacson (DL 89041.) találjuk. 101 DL 106083., p. 279–280. 102 1514. ápr. 23. (DL 93772.), jún. 19. (DL 106083., p. 279–280.) 103 1514. márc. 29. (DL 106083., p. 262.) 104 DL 89039. 105 Hermann Zs.: Werbőczi és a parasztháború 120.; II. Ulászló király 1513. nov. 1-jei levele a szászokhoz, hogy Szapolyai János erdélyi vajdát és Bornemissza János budai várnagyot kül di hozzájuk a seditio kivizsgálására (DF 245731., „Commissio propria domini regis”, másola ta: DF 247566.). 106 DF 259614., relatio. 107 1513. nov. 30. (DF 245533., másolata: DF 247566.) 108 DF 246560. 109 DF 246072. 110 DF 246071.19-én, tehát az országgyűlés megnyitásának napján innen (vagy egy másik Monostor nevű helységből) küldött levelet Szebennek. Ebben tájékoztatt a őket, hogy mivel a király parancsára a mostani dietán meg kell jelennie, ezért másnap reggel elindul oda, de Lyulyai János királybíró, akivel mindent meg beszélt, felkeresi őket, s szavainak úgy higgyenek, mintha ő maga monda ná.111 Innentől a vizsgált időszakon belül Bornemissza eltűnik a forrásokból, de nincs okunk kételkedni szavaiban; még ha nem is a kezdetére, de megérke zett az országgyűlésre. A budai várnagyok mellett valószínűsíthető a jelenléte szintén hivatali feladataik alapján – noha csak áprilisban mutathatóak ki – Gersei Pető Jánosnak, a királyi gyermekek udvarmesterének,112 Korlátkövi Péter királyi kamarás és tárnok, komáromi ispánnak,113 valamint Dóci Ferenc királyi kamarásnak.114 Az előbb felsoroltakkal szemben Somi Gáspár kama rásnak, a királyi udvari hadak (vagy palotások) kapitányának a jelenléte, avagy távolléte kevésbé magától értetődő. Ez persze korántsem lenne baj, de az ismert forrásaink alapján nem is lehet teljes bizonyossággal eldönteni a kérdést. 1513. december 21-én Somi még Budán vett kölcsön Mekcsei György királyi tanácsostól 3000 forintot azzal, hogy Márton-napig megfi zeti (nem fi zetése esetére lekötve névadó birtokát).115 A mondott összegre nem tudjuk, milyen okból volt szüksége, de talán a megoldáshoz közelebb jutunk a király december 24-i oklevelének ismeretében: ebben Ulászló felszólított a a szászo kat, hogy mivel a temesi végek védelme érdekében leküldi Gáspár vezetésé vel az udvari hadakat Temesvárra,116 fi zessenek költségeire 600 forintot. Erre, mint írták, azért van szükség, mert a királyi kincstár üres és ő nem akarja So mit pénz nélkül elbocsátani.117 Azaz az előbbi két, illetve a szintén már idé 111 DF 246070., „manu propria”. 112 1514. ápr. 23. (DL 93772.), máj. 12. (DF 229457., relatio.) 113 1514. ápr. 8. (Neumann Tibor: A Korlátköviek. Egy előkelő család története és politikai szerep lése a 15–16. században. Győr, 2007. [A Győri Egyházmegyei Levéltár Kiadványai. Források, feldolgozások 5.] 197.), ápr. 11. (DF 292650., relatio). 114 1514. ápr. 4. (DF 206433.), vö. ápr. 11. (DL 47069.) és 12. (DL 22606.) 115 DF 258683., „Gaspar de Som manu propria”. 116 A korban ez már szokásosnak volt mondható, lásd Kubinyi András: A királyi udvar élete a Jagelló-korban. In: Kelet és nyugat között . Történeti tanulmányok Kristó Gyula tiszteletére. Szerk. Koszta László. Szeged, 1995. 320–321. 117 1513. dec. 24. „quoniam nos fi delem nostrum magnifi cum Gasparem de Som capitaneum aulicorum nostrorum extrema necessitate extremoque periculo castrorum nostrorum fi niti morum et presertim partium nostrarum Themesiensium nos urgentes ad partes illas Theme sienses pro eorundem defensione celeriter expedivimus, quem ad ingredienda confi nia illa interim inducere minime potuimus, nisi prius eundem super certissima sallariorum suorum sibi a nobis debitorum exolutione assecurarimus, quum autem defectu proventuum nostro rum regalium pronunc locus non sit, unde eidem vel in parte satisfacere possemus, nisi de proventu et subsidio presenti nobis per vos exolvendo” (DF 245736., „W rex manu propria”). – Lásd még a király 1514. jan. 7-i parancslevelét Kassa városához, amelyben meghagyta ne kik, mivel „inter alias graves et urgentes necessitates nostras regnique et confi niorum nost rorum hec una summa et inevitabilis est, ut aulicis nostris in confi nibus nostris Themesiensi bus cum banderio nostro pro defensioni regni constitutis, quamprimum debita solutio fi at,48 zett , Ulászló király által Bátori István temesi ispánnak adott oklevél (amely szerint Bátori Temesvár várát kiváltott a Somi Gáspár kezéből) alapján egyér telmű, hogy a magyar határvédelem szokásos problémájával állunk szemben: mivel a királyi jövedelmek tavasz elejétől kezdenek beérkezni a kincstárba, így a tisztségviselőnek addig meg kell előlegeznie annak költségeit.118 Somi valamikor január közepe után119 indult útnak, de hogy pontosan hová ment, nem tudni, mivel legközelebb március 13-án saját birtokán, a Kolozs megyei Almás mezővárosban akadunk nyomára, amikor is eladta Bornemissza János nak – annak szervitora, Tomori Pál útján – a megyebeli Nádas nevű birtokát, összesen 1702 forint értékben.120 Innen ismét nem tudjuk, merre vitt e lova, mert legközelebb másfél hónap múlva, május elején újra Budán bukkan fel.121Látható, hogy Somi Gáspár alig három hónap alatt közel 4 ezer forintot vett fel ismeretlen céllal. Ez még akkor is sok, ha tudjuk, hogy neki kellett hiteleznie kapitánysága költségeit. Mindehhez hozzátehetjük azt is, hogy – legalábbis a király nyugtája alapján – Bátori István temesi ispán tőle váltott a ki Temesvár várát (pro eliberatione castri) 3200 forintért.122 Igaz, az oklevél szövegéből az nem derül ki, hogy arra mikor került sor. A méltóságviselő bárókon túl az országgyűlésen megjelent urak tekinte tében gyakorlatilag homályban tapogatózunk. Az egyetlen, akiről feltételez hető, hogy ekkor Budán tartózkodott , Rozgonyi István. A nevében ugyanis április 6-án kértek iktatási parancsot a nádortól a Sáros megyei Lapispatak birtokra.123 A „névsorolvasás” végére értünk. Az előbbi személyek mindegyi ke, már amelyikük megjelent (lásd róluk az alábbi táblázatot), a „felsőtáblán”, azaz a budai várban ülésezett , illetve tanácskozott . nam alias cogerentur aulici ipsi nostri abinde redire hocque pacto ipsa confi nia nostra in manifestum periculum precipitarenter quibusquidem aulicis nostris unde solutionem pro nunc facere possemus, non est locus sicque defectu proventuum nostrorum regalium coacti sumus hac in re ad vos recurrere,” ezért az ott ani harmincad terhére fi zessenek 2000 forintot Hrussóci Mihály aulicusnak (DF 270940., „Relatio venerabilis domini Pauli prepositi S. Sigis mundi, vicethezaurii regie maiestatis”). 118 Vö. Perényi Imre nádor báni szerződésének feltételeivel, lásd Pálosfalvi Tamás: Bajnai Both András és a szlavón bánság. Szlavónia, Európa és a törökök, 1504–1513. In: „Honoris causa.” Tanulmányok Engel Pál emlékére. Szerk. Neumann Tibor, Rácz György. Bp.–Piliscsaba 2009. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 40. – Analecta Mediaevalia III.) 287., 297. (Az oklevelek kivonatai: Perényi 762., 765. sz.) 119 1514. jan. 18-án még Budán van (DL 67256., relatio). 120 DL 26838. „Gaspar de Som manu propria”, (másolata: DF 266816.). 121 1514. máj. 3. (DL 22848., a 8. pecsét.), máj. 10. (DL 106083., p. 274.) 122 1514. máj. 3. (DL 22612., a szöveg alatt balról: „W Rex”). 123 DL 22604., mivel az iktatóparancs kiállítását Rozgonyi nevében bármelyik embere kérhett e, így az adat fenntartásokkal kezelendő.1. táblázat. Az 1514. márciusi országgyűlés „felsőtábláján” ülésező főpapok és bárók Biztos résztvevők Bizonytalan résztvevők Biztosan nem vett ek részt Bakóc Tamás esztergomi érsekFrangepán Gergely bács-kalocsai érsek Estei Hippolit egri püspökSzatmári György pécsi püspökCsáki Miklós csanádi püspökBeriszló Péter veszprémi püspök, dalmát–horvát– szlavón bán, kincstartóSzalkai László váci püspök Gosztonyi János győri püspökSzapolyai János erdélyi vajda és székely ispánGibárti Keserű Mihály boszniai püspökEgervári Bereck knini püspökVárdai Ferenc erdélyi püspökPodmanicki István nyitrai püspökSimone de Begno modrusi püspökGuti Ország János szerémi püspökSzeremlényi Ferenc erdélyi nagyprépostPerényi Ferenc váradi püspökVárdai Pál budai kisprépostErdődi János zágrábi püspök Perényi Imre nádor Bátori István temesi ispán Szentgyörgyi Gróf Péter országbíróRáskai Balázs tárnokmester Buzlai Mózes udvarmester Bátori György lovászmesterBáncsai András szabácsi bánPodmanicki János főkamarásmester és pozsonyi ispánBatt yáni Benedek és Bornemissza János budai várnagyokAlsólendvai Bánfi János pohárnokmesterGersei Pető János, a királyi gyermekek udvarmestereBélteki Drágfi János asztalnokmesterKorlátkövi Péter komáromi ispánPaksi Mihály szörényi bánEnyingi Török Imrenándorfehérvári bánSomi Gáspár, az udvarihadak kapitányaRozgonyi István50Az „alsótábla” a Rákos-mezőnHa lehet, még nehezebb kérdés annak eldöntése, hogy a Rákos-mezőn ösz szegyűlt nemesség követei útján vagy tömegesen, netán fejenként jelent meg. Az első változatot, azaz, hogy minden megyéből követek jelentek meg, kizárhatjuk, mivel akkor az „alsótábla” nem a Rákos-mezőn ülésezett volna. Ugyanakkor a fejenkénti megjelenés sem tűnik túlzott an valószínűnek, hi szen azt biztosan megemlített e volna jelentésében a velencei követ. Így ma rad a második lehetőség, a nemesség tömeges részvétele.124 Ez utóbbi felté telezésünk alátámasztására két, többé-kevésbé ezt igazoló forrást idézhe tünk. Az egyik a már többször idézett , Ernuszt Zsigmond pécsi püspök ha gyatéka ügyében125 a két nagybíró nevében az országgyűlés 15. napján kibo csátott oklevél. Ebben a minket érdeklő rész Hermann Zsuzsa kivonatos fordításában a következőképpen hangzik: a panaszosok, Geszti János és Szerecsen János „az or szág gyűlésen megjelent nemesekhez fordultak, és … arra kérték őket, hogy maguk is nézzék át azt, s egyútt al küldött ségük útján igyekezzenek a felülvizsgálatra a királyt, a prelátusokat és a bárókat ráven ni. A nemesek jogosnak és törvényesnek tartván a kivánságot, küldött séget 124 A pontosabb válasz megadása céljából átvizsgáltam a március eleje és április vége között kibocsátott nagybírói okleveleket, hátha az abban megnevezett nemesek neve alapján meg válaszolható a kérdés. Törekvésem részleges eredménnyel járt: néhányuk esetében feltüntet ték, hogy személyesen intézte az ügyét: Zsegnyei Miklós fi a László (Sáros m., márc. 27. DL 22601.), Szentiváni László és Marcaltői Demeter (Győr/Sopron m., márc. 30. DF 261746.), Piri Tamás fi a Péter és Néveri Albert (Hont m., ápr. 2. DL 47068.), Gyulai János és Szerecsen János (Baranya/Tolna m., ápr.
About
PublishedJan 1, 2015
TypeBook-Chapter
Citations0